Lovas vers

Szerző: Farkas Erzsébet (Wolfbetta)

Egész nap a padom felett

görbe háttal görnyedezek.

Húzd ki magad! - csak ezt hallom.

De sok velük az én bajom!

Nem mehet már ez így tovább,

keresnünk kell más megoldást.

A szüleim súgtak-búgtak,

így kaptam egy pónilovat.

Ezt én egy cseppet sem bánom,

mindig ez volt a nagy álmom.

Megtanultam lovagolni,

és egyenes háttal ülni.

Édesapám ügyes zsoké,

versenyein minden oké.

Ha felpattan a nyeregbe,

kantárszárt fog a kezébe,

árkot ugrat és vágtázik,

akadályoktól se fázik.

Régi lovas dinasztia,

tudta mi a hám, s az iga.

Nem ismerték rég a traktort,

az eszközük csak eke volt.

Lovuk után azt kötötték,

a földjüket úgy művelték.

Még busszal nem közlekedtek,

lovaskocsikon döcögtek.

Kocsisuk a gyeplőt fogta,

hangos szavakkal nógatta,

gáz helyett az ostor csattant,

a lóerő így nem csappant.

Őseink sok csatát vívtak,

lóról feszítettek íjat,

avagy épp kardot forgattak,

gyáván soha sem futottak.

Ember és ló győztes csapat,

bármi legyen a feladat.