(Kép forrása: www.babadirect.hu)
Béli Józsefné, egykori, zalakarosi tanító nénimnek ezzel a verssel szeretném megköszönni mindazt, amit értem és a diákjaiért tett évtizedeken keresztül.
Az én tanító nénim
Szerző: Farkas Erzsébet (Wolfbetta)
Valamikor hajdan volt egy kis iskola,
évtizedeken át sok gyerek járt oda.
A tanító nénit mindenki szerette,
ő oktatott minket tudásra és rendre.
Egy teremben tanult négy osztály egyszerre,
mindegyiknek másképp szólt az órarendje.
Mikor egyik felelt, a többiek írtak,
betűt kerekített, kit táblához hívtak.
Akinek aznapra csak gyengébb jegy jutott,
órák után kicsit újra nekifutott.
Gyakorolt, s kérdezett, amit még nem értett,
míg a tananyagban ő is továbblépett.
A tanító nénink délután sem pihent,
bizony, velünk maradt, ki látott már ilyent.
Készítettünk együtt ünnepi díszeket,
vagy lelkesen jártunk népi lépéseket.
Tanított még nekünk színdarabot, sokat,
azzal bűvöltük el mind a lakosokat.
A kisdiákjait kirándulni vitte,
minden évben többször erre sort kerítve.
A versenyekről már nem is beszélek,
a babérok java mindig a miénk lett.
Felnőtteknek nyitott egy esti iskolát,
hol az elmaradást mind bepótolhatták.
Sokszor eszembe jut új dolog, s a régi,
milyen volt a drága, jó tanító néni.
Belénk táplált mindent, mit gyerek kaphatott,
emberséget, tudást szeretettel adott.
(2016. június 5.)
