(Kép forrása: eletunk.com)
Ezernyi hópihe
hull alá a tájra,
némelyik elpihen,
s zöld fenyő az ágya.
Mily gyönyörű látvány,
amint szövi gonddal
az ég fehér fátylát,
sok kis hócsillaggal.
Minden ág oly csodás,
hófehér, meseszép,
csillámos ragyogás
Karácsony szentestén.
Télapó szakállát
jó bőszen megrázta,
még piros puttonyát
is hónak álcázta.
Hóembert építhet,
hógolyókat gyúrhat
kint a sok-sok gyermek,
s boldogan kacaghat.
Bent a cukrászmester
szorgoskodik éppen.
Legremekebb ember
ezen a vidéken.
Ő az édesanya,
kalácsot, tortát süt,
sok dióval, mákkal
tölt, csókhoz habot üt.
Mennyei illatok
lengedeznek körbe:
vanília, citrom,
narancs keveréke.
Mint első báli nő,
tündöklő ruhába
öltözött a fenyő,
Karácsonyra várva.
Kialszik a lámpa,
az idő is pereg,
kondul a kisharang,
jő a gyereksereg.
Felcsendül egy dallam,
benne magaszt, remény.
Mily boldog pillanat,
míg szól a Csendes éj.
Béke és szeretet
(áldott minden perce)
öleli át lelked,
oly fennkölt éneke.
Milliók ünneplik
ma ezen a földön:
kis Jézus születik
jászolban, barmok közt.
S a gyertya fényénél
meglepetten látják,
milyen sok ajándék
vár rájuk a fánál.
Teljes a boldogság,
örül minden ember.
Nagy a sürgés-forgás,
van itt játék, tenger.
Éjféli misére
áhitattal mennek,
Jézus születése
így lesz ünnepelve.
Az Isten házából
hazafelé jövet
mind a hóba gázol,
szalad a sok gyerek.
Majd a legkisebbik,
hátára lefekve
angyalkásat játszik,
karját lebegtetve.
Kandalló melege,
ami őket várja,
s a fáradt szemeket
az álom bezárja.
Későre jár, mikor
kihúnynak a fények:
karácsonyfaizzó
világít csak néktek.
Ezernyi hópihe
hull alá a tájra.
Mindegyik elpihen,
új társakra várva.
Farkas Erzsébet (Wolfbetta)
/2010. szeptember 17./
